Górcső alatt a boncasztalon

A magát oly rangosnak hívő Petőfi Népe napilap oldalait böngészve azt a sajnálatos körülményt tapasztaltam, hogy online verziójuk archívumát igencsak cammogó ritmusban frissítik.

E sorok rögzítéskor a legfrissebb megtekinthető szám, a folyó év október 7-én megjelent kiadás. Úgy vélem, egy magára valamit is adó újság esetében a friisítés evidens, ebben az estben ez nem más, mint slehonyaság. És ha most valaki azzal állna elő, hogy kérem tessék időben megvenni a nyomtatott változatot, akkor azt csúsztatásos mentegetőzésnek tekinteném.

Ugyanis annyira azért nem tartom izgalmas médiumnak ezt az újságot, hogy rendszeres vásárlója, netán előfizetője legyek. Nem volt ez mindig így, de mióta tartalmában szinte kizárólag a már megtörtént eseményekre szorítkozik, azok közül is olyanokra, melyek sajtótájékoztató révén jutnak a birtokába, nem igazán tekintem annak a lapnak, amilyen egykor volt.                                                                                                       Ez a tartalom még a szocialista időkben is érdekfeszítőbb volt a maga keretei között, mint amit ma mer mutatni. Vagy azokban az időkben, amikor ugyan hetilapként, de akadt riválisa, egy Bácskapocs címen megjelent formációban. Ma ilyen nincs, ma főként a langyos víz partot mos jelleg a jellemzője.

Olyan a Petőfi Népe amilyen, óhatatlanul hallhatunk embertársainktól olyan hírt, amit ebben a lapban olvastak, és ilyenkor mi mást teszünk, mint igyekszünk interneten megtalálni azt, ami érdekel bennünket. Hát ez itt nem így megy, itt közel egy hónapos késéssel nyílik erre lehetőség.

Vajon kinek jó ez? Vagy teljesen mindegy? A pénz akár így, akár úgy, a zsebben van?

Íme nosztalgiaként egy hőskori lapszám, amikor még a lehetőségek függvényében igyekeztünk szívvel-lélekkel az olvasók kedvében járni.