Górcső alatt a boncasztalon

Pár kapásból kiragadott példa egyetlen hírportálról (Index):

Bíró volt a zsaroló csaló

Két évet is kaphatnak a kismamáktól pénzt kérő orvosok

Felfüggesztették állásából Békéscsaba jegyzőjét

Rablásra felbujtással gyanúsítanak egy volt rendőrt

Elhalasztották a pedofil tanár perét

ATM-ekből lopkodott a pénzfeltöltő

Őrizetbe vették a tíz évvel ezelőtti robbantás elkövetőjét

Tóta W. Árpád: Igazságot Magyarországnak!

Jómagam időnkénti látogatója vagyok Felvidéken élő magyar ajkú barátaimnak főként a Gúta, Nyitra, Párkány háromszögben, néha még ezen is túl. Szeretek arra a vidékre járni, de ez nálam nem újkeletű módi, hiszen így érzek mintegy huszonharminc éve.

Ottléteim alkalmával szeretem azt, hogy egyes politikusaik vérgőzös igyekezete ellenére is békésen él egymás mellett a lakosság, még olyan falvakban is, ahol kisebbségben találhatók a szlovákok, és tanintézmény hiányában gyermekeik ingázásra kényszerülnek ahhoz, hogy saját anyanyelvükön tanulhassanak. Igen, ilyen is van ... Ilyen is lehet ott.

Jóságos szlovákiai magyarjaim közül párakkal éppen a minap volt szerencsém együtt tölteni az időt, kikből semmi más reagálást nem váltottak ki a közelmúlti "szörnyűséges események", mint egy tőmondatot: hagyjanak békén bennünket Bugárok és Gyurcsányok egyaránt, hadd éljük mi a saját életünket a megszokott kerékvágásban!

Olvasom Tótát, és felmerül bennem: ki e műbalhé fő haszonélvezője?                 Szerintem leginkább a nemzetmentő szerepkörben tetszelgő, egyébként is bánatos tekintetű Gyurcsány orcáján vált ki könnycsorgást, no nem kifejezetten a "bennünket ért gyalázat" miatti együttérzés könnyeit, hanem inkább a kedvenc táncparkettjén rátörő röhögésből fakadókat.

A "jobboldal" hörög, Gyurcsány és bandája meg röhög, én meg útitársaimmal leshetem az elkövetkezőkben, miként igyekezzek megvédeni önmagunkat és járművünket azoktól, akik hajlamosak a legújabb provokálásoknak és agymosásoknak felülni.

Vajda kontra képviselők

Rágódnak Gyurcsány spórolós tervén a minisztériumok

"Pár százmilliót tudnak megtakarítani jövőre a minisztériumok, miután Gyurcsány Ferenc arra utasította őket, hogy fogják vissza a kommunikációs költségeket, valamint az autó-, telefon- és bútorbeszerzéseket. Kocsiból kizárólag a totálkárosat cserélhetik le a jövőben a minisztériumok, a mobilokat végkimerülésig kell nyüstölni, új irodabútorról nem is álmodhatnak - derült ki, miután az [origo] megkérdezte, min fognak spórolni."

Szerintem, ha az ezektől szenvedő népen múlna, akkor további megszorításokkal is el lehetne érni, hogy kevesebb költségekkel működjenek a minisztériumok.

Elképzelésem szerint pár kiragadott példa:

• - értekezleteken az eddig megszokott ásványvizek helyett, még csapvíz fogyasztását sem engedélyezném, kizárólag Duna-víz lehetne az a folyadék, ami a szomjoltást, a kávéfőzés és teakészítés alapját szolgálja.
• - fogadásokon libamáj, kaviár, homár, lazac, és egyéb nyalánkságok helyett legfeljebb marhalépet, sertésgégét, keszegféleségeket, csirkenyakat engedélyeznék a lehető legegyszerűbb módon elkészítve; szeszes italok közül pedig csak a Kocsis Irma néven közismert népszerű asztali bor, és a Császárkörte néven forgalmazott likőr fogyasztását tenném lehetővé.
• - kínai állami vezetők példáját követendő, hasonló puritán egyenruha viselésére kötelezném az összes érintett szféra dolgozóját.
• - mivel hosszú éveken át bizonyságot nyert, hogy a legmodernebb technikai eszközökkel képtelenek jól számolni, újból bevezetném a szovjet idők gördülékenyen működő vívmányát, az abakuszt (golyós 'számológép'), mely használatához szükséges átképzés költségeit hiánytalanul a dolgozókra hárítanám.
• - reprezentációt igencsak szűkreszabottan engedélyeznék, italokról már volt szó, dohányzásra férfiak esetében legfeljebb natur Mahorka, nők esetében rövid Priluki cigarettát tehetnének asztalra; aprósütemények és szendvicsek helyett pedig háztartási keksz, vagy pattogatott kukorica fogyasztását írnám elő.
• - márkás íróeszközök helyett, kifaragott hegyű lúdtoll használatát engedélyezném tintába mártva.
• - csilivili méregdrága névjegykártyák helyett, a szükséges adatokat tartalmazó gumibélyegző használata lenne megengedhető.
• - magánbeszélgetést telefonon nem engedélyeznék, ahogy a dohányzást, kávéivással összekötött kvaterkázást sem engedélyezném munkaidő alatt.
• - bevezetném a blokkolóóra használatát.

Bérükért tüntetnek a rendőrök

Janicsár! Ki ne tudná, hogy a jelentése török zsoldoskatona, hiszen 150 éven át volt szerencsénk vendégül látni ezeket a népeket.

Zsoldoskatona! Ki ne tudná, hogy ez a fajta fegyveres pénzért, azaz zsoldért vállalja fel a harcot bárkivel szemben bárki oldalán, hiszen egy a célja, a profitszerzés.

Légionárius! Magyarország Rejtő Jenő emlőin nevelkedett kultúrlényei ne tudnák, hogy egy légió, mint katonai alakulat jól kiképzett fegyveresei idegenként - lásd: idegenlégió - zsoldért állnak az adott ország, az adott hatalom, az adott megbízó szolgálatában?

Janicsár, zsoldoskatona, légionárius ..., a lényeget tekintve egyre megy, az a föníciai találmány az egyetlen mozgató erő ténykedésükben, amit úgy ismerünk, hogy PÉNZ!Teljesítsen ez a fajta katona szolgálatot Ugandában, Algériában, Horvátországban, a világ bármely részén, egy a közös bennük, minden fenntartás nélkül hűséges kiszolgálói annak, aki a pénzt fizeti nekik, és az elvárásoknak eleget téve különösebb köntörfalazás nélkül képesek embereket gyilkolni, területeket elfoglalni, egy diktatúra által megkívánt rendet fenntartani, fizikai és lelki pressziót gyakorolni állig felfegyverzett jelenlétükkel.

És ekkor szökik a szemem elé a járandóságát - nevezzük akár zsoldnak is - féltő magyar fegyveresek képviselőjének fenyegetőző mondata, miszerint "ha a kormány a tervezett intézkedéseket megteszi, ne számítson a fegyveres és rendvédelmi szféra lojalitására!"

Kemény, súlyos szavak, sokatmondó mondat ez a javából. Magyarán szólva, azoknak a magyar adófizetőknek, kiknek a pénzéből a hatalom azért tartja fenn mondjuk a rendvédelmi erőit, hogy időnként az őket pénzelő állampolgárokat minden épeszű indok nélkül, szinte merő sportból verjék agyba-főbe, nincs ínyére annak a hatalomnak a kurtítása, mely iránt lojalitást tanúsítanak.

Ugye egyértelmű: a magyar zsoldos közvetlen megbízója felé hűséges, mint Лайка kutya a Szovjetunióval szemben, de aki a zsoldot biztosítja számára, azt időnként megkloffolja! Jól beletapos az őt pénzelő gyomrába és pofájába; jól lesprézi, hogy szerencsétlennek taknya-nyála összefolyik és kicsit még meg is vakul; diónyi gumigolyót lő a testébe (akár fejre is, hiszen a golyónak nincsen szeme, hogy válogasson röppályájában); de falkába tömörülve is képes viperával ronggyá verni és alázni szerencsétlen áldozatát, csak hogy ne lehessen egy személyre bizonyítani az ordas cselekményt.

És, ha az adófizető pénzével kufárkodó hatalom csavarint egyett a zsoldon, naná, hogy kimondja: legyen veled Ferenc lojális az, aki kilencet ellett!

Mert, ha a magyar népverő rendfenntartó netán szerelmes lenne Gyurcsány Ferencbe, esetleg Dobrev Klárába, vagy a másodosztály iránt rajongó, mondjuk Lendvai Ildikóba, még úgy ahogy megérteném ezt a bizonyos lojalitást, de mivel ilyen lámúroknak még nem hallottam hírét, csak-csak az alaphelyzetet tudom elképzelni, mely szerint fegyvereseink a pénz szerelmesei. És hiába adjuk számukra a kenyeret mi, az egyszerű istenadta az asztalukra, ha a kenyér ára annak a kezében van, aki ma a (nép)hatalmat gyakorolja (Ferenc és klánja), és hol az az elvetemült Lajka kutya, mely ezt a kezet megharapja?

Hanem ácsi! Mostantól jó lesz, ha Ferenc vigyáz a praclijára. Amint átnyújtotta janicsárjai, légionáriusai, zsoldosai számára azt, amennyit kikalkulál számukra, abban a pillanatban rántsa vissza kezét, mert a lojalitását megvonó sosem tudhatni, mikor kap bele vicsorgó agyarával. 

Én még jól emlékszem azokra az időkre, amikor a Hidvégi Pista, meg a Gyurin Pista bácsira úgy néztünk elegáns vasutas egyenruhájuk miatt, mint az istenekre, igazán impozáns volt a megjelenésük. Ennyire már nem a Merekva Miskára, ki ugyan szintén vasutas volt, bakter, de felettébb részeges. Az egyenruhája slampos, a nadrágja húgyfoltos, benyesve fültépő módon ordított, pontosabban ordítva énekelt, és bratyizva mindenkinek fizetett. Így is szerettük őt.

Én még jól emlékszem arra is, milyen fényesre volt pucolva a Puruczki Pista bácsi rendőrcsizmája, tisztelet övezte őt is, ritkán hozták ki a béketűrésből a csibészek, de ha így történt, akkor hatalmas nyaklevest tudott odasuhintani a delikvensre.

Arra is emlékszem, hogy a Kardos Vili bácsinak, meg a Kovács Laci bácsinak milyen tekintélye volt, amikor vasúti rendőrként frissen vasalt egyenruhájukban megjelentek a bajai vasútállomás peronján, vagy ráérősen végigjárták valamelyik szerelvényt Baja és Halas között. Az ember és az egyenruha együttese keltett tiszteletet a népekben.

Tudom, ma hihetetlennek tűnik, de még a katonatiszteknek is volt kurázsijuk, ha peckesen átmasíroztak vidéki bejáróként a bajai vonatkerten. Hasonképpen a fináncoknak is (jóságos Szegfű úr ...), valahogy az egyenruha látványa megkülönböztette őket is az egyszerű halandóktól. No és a nyalka hajóstisztekről se feledkezzünk meg, ha megjelentek gálánt úriemberként egy-egy étterem vendégeként.

Esküszöm, még a postásra is más szemmel néztek az emberek az egyenruhája miatt, és nem csak nyugdíjosztás környékén. A munkásőr, az MHSZ-es, és az ifjúgárdista egyenruha nem emlékszem, hogy viselőjükön kívül bárkit is ámulatba ejtett volna. Na persze, ha Kalasnyikov, vagy leventepuska lógott a vállukon ...

Az egyenruha látványa még az egyenruhásokra is hatással volt. Ha katonatiszt, határőr, tűzoltó, vagy pénzügyőr vezette az autóját, bevett szokás volt a sapkát jól láthatóan a hátsó ablak kalaptartójára helyezni, ami elegendő jel volt a rendőr számára ahhoz, hogy továbbot intsen gépjármű ellenőrzési szándéka esetén.

Aztán változtak az idők, változtak az emberek. Valahogy kezdték elveszíteni tekintélyelvűségüket. A kilencvenes évek vége felé már egy kéményseprőnek is nagyobb becsülete kezdett lenni, mint egy párttitkárnak, aztán szép lassikán jó alaposan megmattult az öszes egyenruha egykori fénye, patinája. Egy Lee farmer nagyobb nyomatékot jelentett a latban, mint egy elzsírosodott fináncnadrág, vagy mint egy csikkégette katonazubbony. Meg hát a különféle egyenruha viselői is másabbak lettek: csenevészebbek, jellegtelenebbek, igénytelenebbek, a fene sem tudja miért, de egyre ritkábban tűnt fessnek az olyan - akár férfi, akár nő -, aki uniformist kellett, hogy viseljen, valahogy sütött róluk, hogy nem képesek büszkén tekinteni kiváltságukra, egyszóval elslamposott az egyneruhás szféra.

Hanem a rendszerváltásnak csúfolt idők hajnalán, vajon hol, társadalmunk mely szférájában látták szükségét "egyenruhába" bújtatni az embereket? Hát az igazságügy berkeiben! Béköszöntött a taláros időszak, éppenhogy csak rizsporos parókát nem aggattak a bírók fejére. Nem ám, hogy mackónadrágban, vagy kikönyökölt pulóverben jelenhettek meg a bíróságok tisztviselői, illő módon felruházták őket ügyésztől, ügyvédtől bíróig bezárólag mindenkit, akikkel szemben ekként próbáltak meg a népben még nyomatékosítottabb tekintélyt kelteni.

Aztán mit olvasok? Egy bohózatot! Mert mi más volna ez, sokadik morbid esetként, mint egy bohózat a legripacsabb fajtából. Íme, kacagjatok velem együtt önfeledten!

Megszöktek a bíróságról a Farkas testvérek

Na most, talár ide, vagy oda, én képtelen vagyok a természetes reflexeimnek parancsolni. És ezek nekem most ellentmondást nem tűrű módon azt az utasítást adják, hogy ne hagyjam magam tovább hülyének nézni! Vívódom, mit tegyek?

Különösen, ha az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala szájbarágósdiját olvasom, miszerint: "A talár nem fölösleges szimbólum. Jelképe annak a tiszteletnek, amelyet a hatóság tagjai egymással, az ügyfelekkel és magával a bírósági eljárással szemben éreznek."

No de, kedves ma már kevésbé Nagytiszteletű Igazságszolgáltatás, oly sokmindent tettetek ti részint a kommunista időkben, majd azt követően régi beidegződéseiteket megőrizve az újabbkori két évtizedben annak érdekében, hogy az emberek elementáris bizalma veletek szemben meginogjon, feltétlen tisztelete légneművé váljék, hogy valójában nem is értem, milyen jogcímen várjátok el bárkitől is, hogy komoly testületnek tekintsen benneteket? Az embereket jókedvre derítő bohócoknak, annak igen, annak nem nehéz látni benneteket, hiszen tetteitek nem egy esetben túlszárnyalják még a legendás Arkagyij Iszaakovics Rajkin hahotát fakasztó előadásait is. Még néhai Czája János is, kisgyermeki lelkesedéssel tapsolna gyönyörében.

Kedves, ma már kevésbé Nagytiszteletű Igazságszolgáltatás! Vagytok, amilyenek vagytok, van mi van, és hogy Rajkint idézzem, talán semmi sem passzol jobban rátok, mint az ő híres mondása: Válámi ván, dé ném áz igázi!

Vajon miért tartok én attól, hogy az én hátralévő kurtányi életem alatt nem is lesz ez már sosem igazi?

Tudta-e Ön ...

Tudta-e Ön, hogy a parlamenti képviselők összesen havi 360 millió forint ?zetést kapnak a büdzséből?

Tudta-e Ön, hogy hazánknak évente több mint 10 milliárd forintjába kerülnek a politikusok?

Tudta-e Ön, hogy a legjobban kereső mezei képviselők havonta 1,5 millió forint ?zetést kapnak?

Tudta-e Ön, hogy hazánkban mintegy 40 ezer politikus van? Tudta-e Ön, hogy 36 kormánytagot tartunk el?

Tudta-e Ön, hogy a 386 parlamenti képviselő eredetileg a történelmi Magyarországot képviselte, nem a jelenlegit, amely csupán harmada a Trianon előttinek?

Tudta-e Ön, hogy közel 34 ezer polgármester, önkormányzati képviselő, valamint fővárosi és megyei képviselő van, akiket a közvagyonból tartunk el?

Tudta-e Ön, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „parlamentjének” 399 fizetett kisebbségi képviselője van?

Tudta-e Ön, hogy a képviselők jelentős része gyakorlatilag semmilyen munkát nem végez, a parlamentben ülő honatyák közül nem egy akad, aki évek alatt mindössze egyszer szólt hozzá valamihez?

Tudta-e Ön, hogy Toller Lászlónak (MSZP) eddig 12 millió forint munkadíjat utaltak ki, miközben kómában fekszik, ergo dolgozni sem tud?

Tudta-e Ön, hogy Rogán Antal (Fidesz) úgy vett fel rendszeresen adómentes szállás-költségtérítést Budapesten, hogy volt saját lakása a fővárosban?

Tudta-e Ön, hogy Szili Katalin (MSZP) úgy kapott útiköltség-térítést, hogy az őrezred utaztatja, amúgy is állami pénzen?

Tudta-e Ön, hogy a magyar igazságszolgáltatás olyan váderedményességi mutatóval dolgozik, mint a félkemény és kemény diktatúrák?

Hogy akit ma Magyarországon megvádolnak, azt szinte biztosan el is ítélik?

Tudta-e Ön, hogy 1988 (az még bőven proletárdiktatúra!) és 2002 között összesen nem oszlattak annyi tüntetést, mint azóta?

Tudta-e Ön, hogy miközben a képviselők adózatlanul veszik fel évek óta a sok száz millióra rúgó „költségtérítéseket”, Európában Magyarországon a legmagasabbak a béreket terhelő adók és járulékok?

Tudta-e Ön, hogy Lengyelországban 10, Csehországban 18, míg Szlovákiában 26 százalékkal nagyobb a nettó bér, mint Magyarországon? Ez a családi kedvezményekkel további 8-10 százalékkal emelkedhet. Franciaországban egy közepes jövedelmű, házas, két gyermeket nevelő dolgozótól mindössze 7 százalékot von le az állam, míg nálunk akár 40-50 százalékot is.

Nagycsécs

Magyarország egyik jelentéktelennek tűnő porfészke.                                            Igaz, a tűzfészek kellős közepén.

Vajon mi kell ahhoz, hogy a folyamatosan lappangó zsarátnok szikrát, majd lobot vessen? Ráirányítva az ország figyelmét.

Agyonlőttek két embert Nagycsécsen

Ugyan naponta szembesülünk brutálisnál brutálisabb eseményekkel, de most valahogy olyan érzetem van, hogy sarokpontjához érkezett ezek sora.                               Kezdem úgy érezni, hogy ez egy megállíthatatlan folyamat új kezdőpontja, lévén tél előtt állunk, és ellenére, hogy momentán enyhe az időjárás, Isten óvja ezt az országot, ha a mostani, illetve a várható újabb megszorítások mellett netán cudarul kopogós zimankó köszöntene be.

Mert nem csak Nagycsécsen türelmetlen, pattanásig feszült az éhes, mitöbb éhesen fázó ember. Légyen az bármely bőrszínű: fehér, sárga, kreol, vagy ébenfekete. És, amennyiben a nagycsécsi tűz végigsöpörne az országon, nincs az a hivatásos, vagy hivatásosból alternatívba átvedlett rendfenntartó, mely annak terjedését meg tudná gátolni. Pontosabban: egy kirobbant anarchiának vérontás nélkül gátat tudna vetni.

Bozóttűz magyar módra.                                                                              Melyben lehet, hogy macsetának nem lenne szerepe (csak mert nem forgalmazzák), de a kapák, kaszák, ásók, vasvellák bizony előkerülhetnek, és hogy hogysem, nem kifejezetten azok rendeltetésszerű használata céljából. Kivéve a szamurájkardot és a lőfegyvert. De ezeket sem sporteszközkénti felhasználás szándékával.

És miként reagálnak majdan rendfenntartó fegyveres erőink?

A már megszokott viperák, gumilövedékek, vízágyúk, paprikasprék mellett. Netán helyett!

Közeleg a pillanat, amikor számíthatunk éleslövészetre is?

A magát oly rangosnak hívő Petőfi Népe napilap oldalait böngészve azt a sajnálatos körülményt tapasztaltam, hogy online verziójuk archívumát igencsak cammogó ritmusban frissítik.

E sorok rögzítéskor a legfrissebb megtekinthető szám, a folyó év október 7-én megjelent kiadás. Úgy vélem, egy magára valamit is adó újság esetében a friisítés evidens, ebben az estben ez nem más, mint slehonyaság. És ha most valaki azzal állna elő, hogy kérem tessék időben megvenni a nyomtatott változatot, akkor azt csúsztatásos mentegetőzésnek tekinteném.

Ugyanis annyira azért nem tartom izgalmas médiumnak ezt az újságot, hogy rendszeres vásárlója, netán előfizetője legyek. Nem volt ez mindig így, de mióta tartalmában szinte kizárólag a már megtörtént eseményekre szorítkozik, azok közül is olyanokra, melyek sajtótájékoztató révén jutnak a birtokába, nem igazán tekintem annak a lapnak, amilyen egykor volt.                                                                                                       Ez a tartalom még a szocialista időkben is érdekfeszítőbb volt a maga keretei között, mint amit ma mer mutatni. Vagy azokban az időkben, amikor ugyan hetilapként, de akadt riválisa, egy Bácskapocs címen megjelent formációban. Ma ilyen nincs, ma főként a langyos víz partot mos jelleg a jellemzője.

Olyan a Petőfi Népe amilyen, óhatatlanul hallhatunk embertársainktól olyan hírt, amit ebben a lapban olvastak, és ilyenkor mi mást teszünk, mint igyekszünk interneten megtalálni azt, ami érdekel bennünket. Hát ez itt nem így megy, itt közel egy hónapos késéssel nyílik erre lehetőség.

Vajon kinek jó ez? Vagy teljesen mindegy? A pénz akár így, akár úgy, a zsebben van?

Íme nosztalgiaként egy hőskori lapszám, amikor még a lehetőségek függvényében igyekeztünk szívvel-lélekkel az olvasók kedvében járni.

Puskavégre került a Sugón is csodált fehér tőkésréce?

Gondolom Kittenberger Kálmán, minőségében sokadosztályú utódjának majd' szétveti dagadó mellkasát az öntelt büszkeség.

Hiába, no, a Nagy Tolna-megyei Vadász fejébe vette, ha törik, ha szakad, akkor is puskavégre kapja ezt a gyönyörűséges kacsaritkaságot. Lótúrót a sok bambuló kölöknek, nagy túróst az óvónőknek és a tanítónőknek, kik azzal a reménnyel indultak Baján környezetismereti órán a Sugovica partjára, hogy hahó gyermekek, lehet, hogy ismét szerencsénk lesz látni azt a szép fehér kacsát, amelyik a múltkor társaival oly vidáman tapicskolt a folyó fizében.

A nagy tarkamagyart, asztat, nanehommá' humiféle óvónők és tantónők vigyék a puskát ...

Beleképzeltem magam a lelőtt tőkésréce gyermekének bőrébe, kinek emberászként eltökélt szándéka lenne egy ízben puskavégre kapni egy olyan vadászt, kinek a ritkaságszámba menő récék elejtése a szíve vágya.                                                Időt és energiát nem kímélne lesném e vadász szokott útvonalait, majd amikor elérkezne a megfelelő pillanat, bumm ..., a vadász tűzberogyna, én meg szárnycsapdosva rohannék ujjongva zsákmányomhoz, hátha még nem múlt ki, hiszen a kegyelemlövés ilyenkor illő követelmény.

A ritkaságszámba menő récék elejtésétől büszke, ritkaságszámba menő vadászt kizsigerelném, majd üveghengerben spirituszba helyezném azzal a szándékkal, hogy a kacsasuli biológia szertárában szemléltető eszközként helyezzem el.                          Lelki füleim előtt cseng a kis tőkésrécék lelkes hápogása, apró okos szemük csillogása a ritkaságszámba menő vadász láttán.

Sajnálom a Sugón is csodált fehér tőkésrécét, ismét szegényebbek vagyunk egy impozáns látványossággal.

Csoda, ha ilyen események történnek? Megkínozták a világ legidősebb flamingóját.

Lehúzta a rolót az ElektroPont

Mindenkori népnyúzóinknak köszönhetően harcedzett időket élünk, de még mindig képes vagyok néha-néha megdöbbenni.

Ebben az esetben nem is annyira a bajai tulajdonos cége bukására gondolok, hanem arra, hogy még egy ilyen kemény szerkezetátalakítás mellett is, mint amit a 650 fő elbocsátása jelentett, sem sikerült talpon maradniuk.

Úgy gondolom, hogy 23 milliárdos forgalom mellett maradt annyi a tarsolyban, hogy ha azt valamelyik megbízható svájci bankban letétbe helyezik, annak éves kamataiból életük végéig naponta többször is kaviárt és homárt ehetnek.

Bolondok lennének másként tenni.

A rendvédelmisek nem tolerálják Gyurcsány bérpolitikáját

Rögvest megragadom az alkalmat arra (még mielőtt sértődés esnék), hogy felhívjam a figyelmét mindazoknak, kik hivatásuk elvi rendeltetésének megfelelő munkát végeznek szolgálati funkciójukban, ne vegyék magukra következő soraimat!                             Naiv agyammal még mindig abban a hitben leledzem, hogy a fegyveres és rendvédelmi szervek közül például a rendőrök, azaz a rend derék őrei olyan közszolgálatot kéne, hogy ellássanak, ami a lakosság biztonságérzetét, azaz testi épségének, életének, vagyonának és így tovább védelmét szolgálja, mindemiatt olyan általános tekintéllyel övezve, ami miatt büszkén kéne hordania az egyenruhát. Továbbá e büszkeséggel a mellkasában, örömmel végezni (hajjaj, hivatás, vagy szakma szerinti?) munkáját, arra törekedve, hogy azt egészsége teljében minél hosszabb ideig gyakorolhassa. Ahogy az Egyesült Államokban, miként ezt az amerikai filmekben is látjuk: akár hatvan éves korában is, de nem feltétlenül tábornokként, legfeljebb hadnagyi rendfokozattal, ettől függetlenül megérdemelt illő bérezéssel. Ha naivitásom netán némelyekben kacajt keltő, arról nem én tehetek, lévén talán koromnak és nagy ismeretségi körömnek is köszönhetően, nekem van szerencsém ilyen rendőröket is ismerni.

No de kérem, sajnos ebben az ordas társadalomban tartok tőle, nem csak az előzőekben felvázoltak vezérlik a mai idők egyes rendőreit, államvédelmiseit, határrendészeit, vám- és pénzügyőreit, honvédeit, börtönőreit, polgárvédelmiseit és tűzoltóit. Akadnak köztük olyanok is, kik a munkájukkal járó előnyök és kiváltságok miatt tartják vonzónak a pályát, mint pénzszerzési lehetőséget.

Például mi teszi vonzóvá? Szinte nem is kell mást figyelembe venni, ha a nyugdíjkorhatár specifikusságára tekintünk. Hol van a világon még egy olyan ország (lehet, hogy akad), ahol 25 fegyveres testületi szolgálatban eltöltött esztenő után, szolgálati nyugdíjba vonulhat az élete és ereje teljében lévő ifjú hölgy, vagy fiatalember? A kiválasztottak sorából! Mert ugye ne feledjük, ezekre a pályákra szigorú alkalmassági vizsgákon történő megfelelést követően juthat az ember lánya és fia. Erőtől duzzadó, pengeagyú fiatalok közül kiválasztva.

Mondom 25 év! Ami némi kis egészségügyi hintapalintával akár 20 is lehet. Jaja! Bizony húsz esztendő ... No és honnan számítva? Nem ám, a szükséges iskolák, netán tanfolyamok elvégzését követően, hanem egyes esetekben beszámítva már a középiskolában eltöltött időszakot is.                                                                     Ha ne kéne sírnom, akár röhöghetnék is, mert képzeljük magunk elé példa okáért azt a rendőrt, aki mondjuk húsz évvel ezelőtt nem négy, hanem hat év alatt végezte el a középiskolát (ekkor 20 éves). Ezt követően bevonult katonának, és leszerelt 22 éves korában. Ekkor jelentkezett mondjuk a Zrínyire, és másokkal ellentétben mondjuk azt 7 év alatt végezte el, ekkor már 29 éves, innentől legyen zsaru öt éven át, és hopszassza, máris megvan a 20 szolgálatban eltöltött éve, ami után roggyanjon meg annyira az egészségi állapota, hogy az orvosok további szolgálatra alkalmatlannak tartsák, és juhhéééééééééé ...., van egy 35 éves nyugdíjasunk!

Hagyjuk most a húsz évvel machinálókat, még ha akadnak is szép számmal ilyenek! Nézzük mit kap ma egy 25 év szolgálati viszony után nyugdíjazott rendőr?

KÉTSZÁZEZRET! Igen, havi 200.000 kemény magyar forintot!

Na most legyek demagóg, és kezdjek egy hosszú litániába, hány de hány olyan szegmense akad a társadalomnak, melyből az egyszerű, szürke nem kiválasztottak, milyen gyalázatos nyugdíjfolyósításban részesülnek? Milyen kevéske pénzből kényszerülnek nyomorogni? Miként tekinthetjük a lakosság jelentős hányadát halálraítéltnek, mert képtelenek finanszírozni saját és családtagjaik gyógyítását?

Hát, kedves fegyveres és rendvédelmi szférában dolgozók! Ti és mi, nem ugyanannak az országnak vagyunk a lakói? Ti nem látjátok azt, hogy a hatalom milyen ok miatt ad nektek annyit, amennyit, másoknak meg annak töredékét? Kényelmesebb homokba dugnotok a fejeteket, és inkább ütve-vágva a nyomorult népet, csikorgó fogakkal elégedetlenkedni a benneteket is érintő megvonások miatt?

Még ti mertek elégedetlenkedni? Ugyan nézzétek már meg, mennyi volt a bérezésetek, illetve fiatalabbak esetén a bérezése pár évvel ezelőtt a kollégáitoknak! Azokért a pénzekért is ezt a pályát választottátok. Holott mehettetek volna ti is lakatosnak, biztosítási ügynöknek, varrónőnek, pénztárosnak, bárminek, ami felett ott lebeg a munkanélküliség veszélye.

Érdemes elolvasni, mi volt már tavaly a nagy szívfájdalmatok, íme: Takács Albert ismét megszegte saját ígéretét!

Nem kérek én mást, csak nézzetek már egy kicsit körül! Nézzetek rá azokra, akik jelenlétükkel nem a ti kiválasztotti köreiteket gazdagítják! Nem! Ne Gyurcsányra és a Gyurcsány félékre, nem ilyenekre gondolok, hanem azokra, olyanokra, akikkel még akkor voltatok körülvéve, amikor még nem számítottatok kiválasztottaknak.

A némettanárnő előtt is vetkőztek a zalai szakközépben

Magasságos ég, milyen "hatalmas sztorivá" képes válni egy valójában mindennapi rendezvény, a maga könnyedségével, lazaságával, bolondos ifjonti hangulatával. Mely ifjonti hangulathoz illő módon igyekeztek felcsatlakozni a meghívott pedagógusok is. Köztük egy higanymozgású, korában tanítványainál alig-alig idősebb tanárnő is. Aki nem mellesleg kiválónak tekintett pedagógus. 

Mindez nem köszönhető másnak, mint korunk vívmányai felhasználásával annak a körülménynek, hogy hovatovább egy jóízűt pössenteni sem mer már az ember az országút melletti bokrosban, mert sosem lehet tudni, hogy lapul-e a közelben egy "világhírre" szomjúzó hazai paparazziutánzat, aki egy "rendkívüli esemény" birtokában nyelvkilógva rohan gépéhez felpakolni azt a jutúbra, az indavideára, vagy a fene sem tudja melyikre az egyre szaporodó kép- és filmpublikálásra alkalmas portálok közül.

Szóval, nehogy legyen egy nyugodt percünk, egy önfeledt órácskánk, mert hovatovább már az édeskettes létszám sem jelent biztonságot, amint ezt bizonyítja nem egy jellemtelen módon rögzített és közzétett körülmény.                                                 Ha meg kettőnél többen tartózkodunk egy társaságban, bizony okszerű figyelnünk minden mozdulatunkra, minden arcrezdülésünkre, mivel sosem tudható, hogy a fényképezőgépet kattintgató, a filmfelvevőt kezelő idővel mit talál ki a kezében tartott anyaggal.                                                                                                         Hol van ma már az önfeledt kacagások, a duhaj kurjongatás, a barátok közötti önfeledt baromkodások ideje, ha nem akar az ember egyesek hivalkodón indiszkrét viselkedésének köszönhetően a világ elé tárt közszemlére tétel, netán gúnyolódások céltáblája lenni, nem is beszélve esetenként a pakliban lévő igen durva kompromittálásokról. Különösen, ha az arra hajló aljadék, még egy kis átszerkesztéssel is megspékeli a birtokolt matériát. Minimális jártasság kérdése csak, hogy látszólag az apácából örömlány legyen, a leggonoszabb ördög pedig földreszállt angyallá váljék.

Egyszóval, Isten óvjon mindannyiunkat az olyan szenzációhajhász lesipuskásoktól, melyek olyan színezettel tesznek közzé rögzített hang-, vagy képanyagokat - netán is-is - minden skrupulus nélkül másokról, melyek valójában a gyanútlan hétköznapok elkapott pillanatait, egy bizalomból fakadó kitárulkozás eseményeit tálalják művi módon felfújt sztori jelleggel.

Csak a bulvármédiák pillanatnyi témahiányán múlik, mikor válik ilyenek közül bármelyik is "világszenzációvá" ...

Visszatérve a gólyabálon táncműsort rögtönző tanárnőre.                               Valamelyik reggel egyik kereskedelmi tévécsatorna vendége volt egy vén kecske, nem kisebb rangú grémium, mint a szülők országos egyesületének vezetőjeként.                  Na ezt a pofát érdemes volt látni, miként nézi a stúdióban visszajátszott filmen kéjesen kidülledt szemmel a tanárnő kígyózó testmozgását, majd amikor a műsorvezető hozzáfordult kérdéseivel, rögvest átváltott a szülők zord, a jelenséget elítélő, szögletes viselkedésű képviselőjévé. Ennél jobban nem lehetett volna senkin sem rajtakapni, a számtalan más emberre is jellemző álszentséget.

A médiák természetesen már megszokásból is hazudtak, lévén a mesterségesen felfújt ügy következményeként azt adták hírül, hogy a tanárnő fegyelmit kapott, holott valójában a tanintézet vezetője (le a kalappal előtte), csupán megrovásban részesítette munkatársát.

Remélem akad a gólyabál résztvevői közül pár olyan, aki a felvétel közzétevőjét egy majdani alkalmas pillanatbanban jól pofán fogja vágni, hogy mindenkorra elmenjen a kedve mások alattomos vegzálásától.

Vérdíjat ígérnek a korrupció leleplezőinek

Ezeknek bőr helyett vasbeton van a képükön. Ennél zavarosabb okfejtést keveset láttam, miként kívánják díjazni a besúgókat.

Olvasatom szerint az alapkörülmény: helyzeti előnyöket élvezni, csak egy bizonyos kör kiváltsága lehet. E kör tagjai önmagukon kívül mást nem kívánnak a húsosfazék mellé engedni. Aki rajtuk kívül mégis ki szeretne kapni belőle egy-egy falatot, azt sújtsa árgus szemek feljelentése és annak szigorú következményei! Oszt mink maj' osztozunk a ....., na, min is ...., ja igen, idézem: a vérdíj összege attól függ majd, hogy mennyit spórol az állam a korrupció megakadályozásával.

Ész megáll! "Megakadályozásával ..." Mintha legalábbis ez az egy fajta korrupció létezne a világon ...

Hanem! Itt mintha csak a megakadályozás lenne szempont. Eszerint a már megtörtént korrumpálások nyomát üssük bottal talán? Az már veszett fejsze nyele?

1500 korbácsütésre ítélték az orvost

"A Szaúd-Arábiában dolgozó 53 éves Rauf Amin a vádak szerint drogfüggővé tette egyik betegét azzal, hogy balesete miatti fájdalmaira morfiumot adagolt."

Vannak körülmények, amikor a fájdalom, a kín nem enyhíthető más módon, mint amit ez az emberséges orvos alkalmazott, vélhetően ellenére annak, hogy nagyon jól tudta, tette milyen következményekkel járhat. És mégis igyekezett segíteni betegén.

Az emberi fájdalmakkal szembeni otromba érzéktelenséggel volt már "szerencsém" ilyen-olyan internetes fórumokon is szembesülni, amikor más emberek legbelsőbb érzéseit, szeretteiket ért sorscsapás feletti fájdalmát használták fel ordas férgek viccelődés, gúnyolódás, provokálás tárgyaként.

Na én az ilyen dögvészes kurvák és kurafik esetében tudnék hasonló retorziókat elképzelni, mint amit az elvakult szaúdi bírák alkalmaztak egy valójában ártatlan emberrel szemben.

Az ilyeneknek csak egyetlen szólást idézek ide: Isten nem bottal ver!

Az ország szégyene: ellopták a síneket, sőt a templomtoronyból a harangot is!

Ám legyen! Legyen az ország szégyene. Legyen kollektív szégyenünk, kibírtunk már többet is. Persze, hogy nagy szégyen az, amikor szinte minden mozdíthatót ellopnak az emberek (vajon mi készteti őket erre?), de felteszem a kérdést: kinek a szégyene az, amikor ellopnak egy országot?

Magyarország esetében aligha hinném, hogy sokan vitatnák ennek a körülménynek a sajnálatosan igaz mivoltát. Legfeljebb a tolvajok. De hát tőlük, mit is várhatnánk egyebet?

Azt mondja az írás: "sőt a templomtoronyból a harangot is!"

Na itt fordul ki a belem, visszaemlékezvén arra az orthodox papra, ki nem átallott a fennhatósága alatt működő egyházközség temploma harangját is ellopni és értékesíteni.

Vajon szégyellte-e egyháza e papját? Nem! "Természetesen" úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Igaz, ugyanez a pap akkor sem viselte tette következményeit, amikor kiskorú leánnyal folytatott hosszú hónapokon át tartó szerelmi viszonyt. Feleség és gyermekek mellett. Inkább a körülötte élők sütötték le a nyilvánvaló eset miatt álszent módon a szemüket, és dugta fejét az egyház klasszikus struccpolitikát tanúsítva a homokba.

Hogy pap-e még a pap? Még szép, hogy az! Annyira azért nem vagyunk mi szégyenlős ország, hogy kivesse testéből a férgesét.

Magyarországnak adják ki az Aranykéz utcai robbantás gyanúsítottját

Ha eddig nem voltunk biztosak abban, hogy nem fog fény derülni a robbantásos események valós háttéreseményeire (lásd ominózus móri eset), és a háttérszereplők kilétére, akkor innentől - azaz amint Magyarország kezébe kerül a gyanúsított - akár mérget is vehetünk rá. Tudni fogja a megszokott gépezet (vizsgálókkal és sztárügyvédekkel karöltve), meddig mehessen el vallomásában a gyanúsított.

Ne feledjük miről is van szó: az üzemanyagbizniszről!

Melyről olyan terjedelemben jelentek meg eredményes oknyomozások alapján írt publikációk, hogy több éves tanulmányok alapját is képezhetnék, és mégsem történt szinte semmi sem, a vadkerti fiúk nyaggatásán kívül. És az, hogy ma itt tartunk, nagyban köszönhető ennek az időszaknak, mely alatt olyan hatalmas pénzekre tettek bizonyos érintettek szert, amivel a világ összes bírósága megvásárolható. Ha ezeket a pénzeket ma - melyek helyét az arra illetékesek nagyon jól tudják - valaki képes lenne összegyűjteni és asztalra tenni, kutya baja sem lenne a magyar nemzetgazdaságnak, nem kéne az amúgy is totálisan megkopasztott lakosság nyakába zúdítani olyan snassz kölcsönöket, melyeket még az ükunokáink is nyögni fognak.

Szabadjon emlékeztetnem, honnan is indult el ez a sajátságos, de még a kábítószerüzletnél is hatalmasabb profitot eredményező műfaj. A honvédségtől, magas pozícióban lévő katonatisztektől. Kik a politika, a politikához kötődők asszisztációja nélkül aligha lettek volna képesek hatékonyan működni. Na ez az a szféra, mely minálunk mindig is tabu volt, egy darázsfészek maga a Kánaán ehhez képest. És itt jobb és bal egyaránt lúdas, ha tetszik, ha nem. Egyik kutya, másik eb, holló a hollónak köztudottan nagyon tud vigyázni a szeme fényére. A közös pénzforrás hatalmas összetartó erőt képes ám jelenteni, ebben a mi kárpát-medencei banánköztársaságunkban.

A gyanúsítottnak egy dologgal mindenképpen számolnia kell: hogy fogvatartása alatt igyekezzen a legenyhébb náthától is óvni magát.

Eddig azt hittem, hogy ez a bizonyos "összehangolt támadás" elmélet csak Gyurcsány és bandériuma fixa ideája, de lám, akadt tengeren túl is hangadója e fontoskodó hírnek. 

Összehangolt támadás Magyarország ellen?

Számomra úgy tűnik, hogy ez az összehangoltság csak egy nagyon szűk létszámkeretben létező kör privilégiuma. Ők azok, akik összehangolt pénzhajhászásukkal mai állapotába juttaták ezt az országot. És bizony, ha tetszik egyeseknek, ha nem, jól behatárolható módon megvannak e kör tagjai közös jellemzői. Mely jellemzők kimondása manapság a szalonképtelenség vádját, és egyéb súlyosan elmarasztaló címkéket zúdit a szókimondó nyakába.

Rendben, kussoljunk, hiszen ez van ebben a diktatúrában belénk kódolva.          (Zárójelben: amennyiben a Kádár-éra végidőszaka utólag puha diktatúraként lett jellemezve, vajon a Gyurcsány-éra időszakát miként fogja az utókor nevezni?)

Lássuk a medvét, milyen jelzések akadtak időközben, melyek egyértelműen borítékolni látszottak a közelgő mostoha jövőt!

Egy a jelszónt: PÉNZ! Minél vastagabb kötegekben, minél stabilabb kivitelben.

Lám, három évvel ezelőtt még milyen "szerények" voltunk, akkor még "tudtuk", mennyire fontos a nadrágszíj politika ...

Több, mint ötmillióval nőttek idén a vezérigazgatói fizetések

És mi maradt az aranylövés után? Kiábrándult hascsikarás, hisztériás kapkodás, a felelősség áthárításának meddő kísérlete, és határtalan félelem, nehogy az elrabolt milliárdokból akár egy millió is áldozatául essék a "gazdasági világválságnak". 

A 13. havi nyugdíj és bér lesz az áldozat

Micsoda marhaság ez, méghogy a 13. havi nyugdíj és bér lesz az áldozat, a nagy tarka magyar falloszt, itt bizony csontkeményen a nép lesz az áldozat, áldozata azoknak a még keményebb megszorításoknak, melyeket már eddig is erőn felüli tűrőképességgel lehetett kibírni, túlélni.

"Gazdasági világválság"?

No de könyörgöm, hol vannak akkor most a Duna hídjaról leugráló bankárok és nagytőkések?

Nosza, kedves - eddig krőzussorban élő - Hölgyek és Urak, ha becsődöltetek, akkor ne tétovázzatok, szerezzétek meg a népnek azt a pirinyó elégtételt, hogy követitek elődeitek példáját! Hama-hama, míg be nem fagy a folyam vize, csak-csak esztétikusabb egy csobbanással elintézni ezt a sorsdöntő kérdést, mintse hogy palacsintaként landoljatok a beállt víztükör "betonján" ...

"NATO MURDERED THREE YEAR OLD INNOCENT GIRL"

Ugye ezek azok a NATO gépek voltak, melyek magyarországi felszállásait hónapokon át tagadta a magyar kormány?

Tagadta, tagadta, de mi a déli végek lakóiként már akkor sem hittünk a kormánynak, a hivatalos állásfoglalásoknak és állításoknak.

Hogyan is hittünk volna, amikor a saját szemünk, meg a saját fülünk egészen más jelenséget volt kénytelen tapasztalni. A fejünk felett naponta elzúgó bombázók ijesztő látványát, és talán a látványtól is ijesztőbb dübörgését. Azt a jellegzetes hanghatást, amit jól ismerünk mindannyian az amerikai háborús filmekből.

Bármily hihetetlennek is tűnt, Európa szívében, a Kárpát-medence kellős közepén, bizony igaznak bizonyult. Bennünket használtak a "szövetségesek" fel, bennünket használtak ki. Persze, hogy nem először. Nem is utószor ...

És mi balga gyáva módon szó nélkül tűrtük, hogy trágyadombnak nézzék szomszédainkat, köztük magyar testvéreinket, rokonainkat, barátainkat. Mert mi egy ilyen alattomos nép vagyunk! Olyanok, kik ha bajba kerülnek, gajbékolva skrupulusok nélkül bárkitől elfogadjuk a segítséget. Mindegy kitől, csak hadd jöjjön! Hozzáállásunkat tekintve, semmivel sem vagyunk különbek más határainkon túl élő magyarjaink sorsához viszonyulva. Kiállni mellettük többségében nyulak vagyunk, de ha eljő az idő, hogy kihasználhassuk őket, akkor bizony képesek vagyunk úgy tenni, mintha mindig is minden a legnagyobb rendben lett volna. Kimagasló nívón lennénk képesek egyetemi szinten oktatni az álszentséget, mint tantárgyat, ilyen értelemben egész Magyarország nemzetközi porondon is rangos felsőfokú tanintézetnek tekinthető. És valahogy mégsem tolakodnak a tanítványok ... Lehet, hogy más népek gyermekeiben nagyobb kurázsi lakozik?

Kíváncsiságtól vezérelve néztem utána, miféle internetes közeg lehet az, ahol az elhíresült Gyurcsány-blog helyet talált magának.

Megtaláltam, ez a KAPCSOLAT.

Kik ezek, mik ezek, mifélék a házigazdák?

Erről az impresszum szól, eszerint a honlap tulajdonosa a Táncsics Mihály Alapítvány az üzemeltetője pedig a Kapcsolat.hu Kft.

Idézek: "…mindig és mindenütt maguk a polgárok, éspedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett vala…".

 

Hogy ki lenne a félszlovák, félhorvát származású Stančič Mihajlo nevével fémjelzett alapítvány egyik főfő kapcsolata?

Ki más, mint Baja Ferenc! ("Alapító kiadó: dr. Baja Ferenc, a Kapcsolat.hu Stratégiai Tanácsadó Testület elnöke.)

Egy asztalnál a nyomorban tengődő Táncsics, és a dúsgazdag Baja! Lelki szemeim előtt lebeg a krőzus rabmentő Feri, amint erőlködéstől és jellegzetes dús hajkoronájától izzadó homlokkal húzza Mihajlo szekerét. Ma pedig szegény megmentett forog a sírjában.

Szememben ez a helyzet nem különb, mintha mondjuk a példa okáért Bayer Zsolt lenne a létrehozója egy Rákosi Mátyás, vagy egy Kun Béla nevével jegyzett alapítványnak.

Hogy Gyurcsány jó helyre tévedt-e? Valószínűsíthető. Elég a kuratóriumra kukkantani.

Az összegyűjtött egymilliónak csak az ötödét kapta meg a beteg gyerek

"A nyitott gerinccel született kisfiú számára négy hónapon keresztül gyűjtött adományt a Csongrád megyei Érzőszív Alapítvány. Az összegyűjtött egymillió forintból Patrik családja csak kétszázezer forintot kapott meg. Az ügyészég és az APEH sem talált kivetnivalót."

Egyes alapítványok a segíteni akarás égisze alatt, időnként meglehetősen furcsa viselkedést tanúsítanak. Majdnem úgy tűnik, hogy a nemesnek tűnő igyekezet mellett olyan feltétlen bizalom lengi körbe szinte mindegyiket, mely miatt illetlenség kételkedni a működés tisztaságával kapcsolatban.

Pedig ahol pénz, ahol adományok jelennek meg a közvetítő kezében, bizony elképzelhetők holmi emberi gyarlóságból fakadó csalafintaságok, hiszen nem mindenki született feddhetetlen Tereza anyának.

A megkurtított család indítványa alapján egyébként roppant érdekes úgy az APEH, mint az ügyészség viszonyulása a kérdéshez, annál is inkább, mivel egyiket sem jellemzi kifejezetten az engedékenység, annál inkább a rideg szőrszálhasogató rámenősség.

Mindenesetre igencsak markáns részesedésnek tűnik a begyűjtött adomány mintegy 80 százaléka, különösen, ha az alapítvány ténykedését karitatív szellemiség övezi.

Kíváncsi leszek az ügy folytatására, lévén az édesanyát úgy tűnik keményebb fából faragták annál, mintse hogy veszni hagyja beteg gyermeke jogosnak vélt járandóságát.

Közéletünk röntgenképe Lukáts Andor előadásában: Nem fogok segget nyalni 

 Nemzeti csúcsérzés ...

Bunjevci Bunjevcima i o Bunjevcima

Bunjevački divan

Dijaspora

Ima nas Bunjevaca na svim kontinentima. Ajde da se malo složimo i da se povežemo. Kažite di je ko, kako je di, upoznajmo se i tirajmo naprid.

Magyar nyelvű fórum bunyevácoknak

Kedves olyan bunyevácok, kik magyar nyelven kívántok véleményt alkotni! Íme egy hely, ahol ezt moderáltan megtehetitek!
Urednik: Mijo Muic


 

Mijo Baja Klubja

Zárt klub Muity Mijo vendégei számára, Bajával és a Bajai Régióval kapcsolatos kérdések megbeszélésére.
Új klubtagok jelentkezését ezen a címen fogadják: Ide írj!

 

Muity Mijo vagyok.
Baján élek.
Már, ha ezt bozgorként élve, életnek lehet nevezni.
Nemzetiségemre tekintettel bunyevác vagyok.
Bunyevác vagyok, de Magyarországon nem gyakorolhatom nemzetiségi jogaimat.
Ez az ország diszkriminatív módon szabotálja népem létjogosultságát.
EU tagállamként, egy állítólagos demokráciában.

Van még egy blogom: BUNYEVÁC HOLOKAUSZT